Őrségi Nemzeti Park

Szombathely

Területe: 25,1 ha
Védettség szintje: országos jelentőségű védett természeti terület
Fokozottan védett területe: nincs
Törzskönyvi száma: 20/TT/50
Védetté nyilvánítási jogszabály: 162/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet
Kezelője: Erdészeti Tudományos Intézet Sárvári Kísérleti Állomása
Természetvédelmi kezelője: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
További információ

Összefoglaló leírása
A Saághy család birtokában lévő, egykor lápos, vizenyős területre 1860 táján ültették az első fákat. Édesapja munkáját folytatva, Saághy István - leghíresebb dendrológusaink egyike - az 1930-as évekre hazánk leggazdagabb gyűjteményét hozta itt létre, 260 fenyő és 600 lombos fafaj díszlett benne az arborétum fénykorában. A háború zivatara után először a szombathelyi erdőgazdaság, majd az Erdészeti Tudományos Intézet kezelésébe került az arborétum, mely azóta egyként gyönyörködtet és szolgálja a tudományos kutatást, a természettudományos oktatást és nevelés. Ma a kert növényállománya 2500 fa- és cserjefajból áll. Mint jónéhány védett állatfajnak otthont adó mesterséges élőhely, ökológiai jelentősége mellett elsősorban tájképi szerepe emelendő ki. Tájképi elemei a Gyöngyös-patak vizéből táplálkozó mesterséges tavak, az egzóta fák és cserjék tervszerűen ültetett, színpompás együttesei, köztük az igen gazdag Rhododendron gyűjtemény, illetve a patakmenti sásos égerligetek maradványai, a keményfás ligeterdők néhány megmaradt tanúfája.

Az arborétum alapító Saághy István gróf
Az arborétum alapító Saághy István Kámonban született 1865. szeptember 26-án, mint Saághy Mihálynak Spettl Franciskával kötött második házasságából származott egyetlen gyermeke. Középiskoláit a Csöndes-féle soproni Internátusban, majd a szombathelyi Premontrei Főgimnáziumban végezte, ahol 1883-ban érettségizett, később a budapesti Tudományegyetem jogi fakultásának hallgatása után 1887-ben államtudományi doktorátust szerzett. Rövid ideig Vasvármegye szolgálatában állott, mint fizetés nélküli vármegyei közigazgatási gyakornok. Később átvette öröklött birtokai kezelését és kb. 1891-ben elkezdte kámoni arborétumának fokozatos kiépítését, melyet idővel 12 katasztrális hold terjedelemre bővített ki, a fő hangsúlyt a fenyőféleségekre helyezve. Az idők folyamán 1200 különféle fajú lombos fát és kb. 300 különböző fajú fenyőt sikerült összegyűjtenie, részben külföldi faiskolákból, részben pedig külföldi botanikus kertekkel való csereforgalom útján. Járt Horvátországban, Ausztriában, Németországban, Svájcban, Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban, Angliában.

Gyűjtéseiből eredően az arborétum fokozatosan kinőtt a családi birtok kereteiből. Kámon a 20-as évektől kezdve erdészeti, kertészeti, dendrológiai, botanikai tudományok művelőinek zarándokhelyévé vált. Saághy nevéhez fűződik a Chamaecyparis nootkatensis ’Ericoides’ kinemesítése és a Picea excelsa ’Araucarioides’ felfedezése - sajnos mindkét eredeti példány eltűnt az arborétumból – valamint Picea Saághy Gáyer keresztezés útján való előállítása (a Picea jezoensis és Picea glauca hibridje). Gáyer Gyula joggal nevezi Saághy Istvánt a „fenyőfélék legjobb magyar ismerőjének”. Az 1930-as években az arborétumot faiskolával bővítette ki, melyben főleg a nehezen beszerezhető ritka fajok szaporításával és forgalmazásával foglalkozott.
Csemetekertjében és üvegházában a kényesebb munkákat saját kezűleg végezte, így a magvetést, dugványozást, szemzést, oltást sem bízta másra. Tervbe vette az arborétumnak állami tulajdonba történő átadását. A Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztériummal folytatott ilyen irányú tárgyalásait a háború félbeszakította. Az ő irányítása alatt történt Szombathely város utcáinak fásítása és parkjainak kialakítása, továbbfejlesztése. Haláláig tagja volt a Királyi Magyar Természettudományi Társaságnak és a Deutsche Dendrologische Gesellschaft-nak. Újságcikkeiben sok színes leírást, értékes adatot találunk. Ezért is sajnálatos, hogy az Arborétum létesítőjének könyvtára a háborúban teljesen megsemmisült.
A háborús események 1945 márciusában otthonának elhagyására kényszerítették. 1945. augusztus 1-én Attersee-ben halt meg. Itt is van eltemetve.

Az arborétum története
Az arborétum mély fekvéséből és a Gyöngyös patak szomszédságából következik, hogy az eredetileg vizenyős, ligetes rét-erdő mozaik volt, ahol az utóbbit a keményfás ligeterdők képezték. Erről tanúskodnak másfél-két évszázadosra becsülhető legidősebb faóriásai is. Ezek mind nedvességet kedvelő hazai fafajok, részben a Gyöngyös patak mentén /füzek, égerek/, részben a kert legmélyebb részét alkotó „régi tó” környékén /kocsányos tölgyek, magas kőrisek, mézgás égerek/. A terület legnagyobb része sík, a Gyöngyös partjától kelet felé némi lejtéssel. Néhol még kivehetők a hajdani patak holtmedrének bemélyedése. Feltehetően egy ilyen észak-déli irányban húzódó nagyobb és mélyebb holt-meder szolgált az előbb már említett „régi tó” létesítésének alapjául. Mivel ez a területrész az egész kert legmélyebben fekvő darabja, a csapadékvíznek, hólének itt kellett összefutnia, sőt a talajvíz is fel-feltörhetett. Ezt a részt Gorup Ádám örökösödési osztálylevelében, 1741-ben már halastóként jelölték meg. Az erre vonatkozó eredeti okmányok a Saághy-család levéltárában voltak, de mint ismeretes a levéltár 1945-ben megsemmisült. A tavat Saághy István még a XIX. század végén kelet-nyugati irányban kiöblösítette és a Gyöngyösből kiágaztatott vízbefolyó árokkal látta el. A befolyó árkot később keleti irányban meghosszabbították és ezzel az arborétum egész tó- és árokrendszerét bekötötték a Kerka-árokba. A tó azonban olyan mélyen fekszik, hogy vizének teljes cserélése ma sem oldható meg. Emiatt az eliszapolódás és elposványosodás veszélye fenyegeti. Saághyék idejében 8-10 évente engedték kiszáradni, a felgyülemlett iszapját pedig a réten szétteregették.
A tulajdonképpeni Kámoni Arborétum telepítését dr. Saághy István kezdte meg az 1890-es évek elején, az előbb említett „régi tó” és a Gyöngyös patak között alig 4 hektáros területen (ifj. Saághy István közlése szerint 1891-ben). A telepítést és a csemetenevelést Saághy István maga irányította. Az arborétumnak önálló szakképzett kertésze nem volt. Az első évtizedben igen nagy ütemben folyhatott a telepítés. Saághy jó anyagi helyzete ekkor még lehetővé tette a nagyobb ráfordításokat. Az első területrész betelepítése a századfordulóra lényegében be is fejeződött.
Az 1920-as években Saághy 10 kh-ra bővítette arborétumának területét északi irányban. Ekkoriban már az ország első dendrológusai közé tartozott, s a telepítéshez szükséges anyagot már maga nevelte meg. Ebben az időben a régi tó” és a „nagykastély” közötti területen volt a csemetekertje. Ugyancsak a csemetenevelést szolgálhatta az a két üvegház, mely egyúttal a kastély előtti tér díszítésére használt szubtrópusi növények (pálmák, narancsok, citrom, stb.) teleltetésére is alkalmas volt (a háború 1945-ben teljesen megsemmisítette azokat). A bővítés nem volt nagymértékű, mivel a család anyagi helyzete ekkor már erősen megingott. Talán az anyagi leromlás vezette Saághy Istvánt faiskola létrehozására. Ezzel is könnyítve az arborétum fenntartásának gondjain. Az 1930-a évekből maradtak fenn csemete-árjegyzékek olyan gazdag anyaggal, ami Magyarországon akkor páratlan volt.
A háborús években az arborétum már teljesen elgyomosodott. Az eredetileg is sűrű telepítés az erőteljes növekedésű cserjék és kúszó növények helyenként valóságos őserdei bozóttá változtatták. Becslések szerint az összes növényanyag 1/3-a tűnt el. Az arborétum mégis fennmaradt. Még ekkor is igaz volt Ambrózy-Migazzi István gondolata: „Kámon Magyarország leggazdagabb dendrológiai kincstára.”
A II. világháború után a Kámoni Arborétum egész területe a magyar állam tulajdonába került. Ekkoriban az arborétum nem állt messze a teljes pusztulástól. Az 1946 őszén Kámonba költözött Szombathelyi Erdőgondnokság kiváló szakembere, Bánó István erdőmérnök a következőket írja az első időszakról:
„Az első tennivalónk akkoriban az volt, hogy a maradék növényállományt feltérképezzük, meghatározzuk. Bizony merész vállalkozás volt ez, mert a kertre vonatkozó semmiféle feljegyzés nem maradt. A mi dendrológiai ismereteink kevésnek bizonyultak. Az első időben alig néhány fafajt ismertünk fel a kertben, s még ezek meghatározásában is gyakran tévedtünk. Megfelelő szakkönyveket kellett hát szereznünk és azokat bújnunk hónapokon át …”
Az Országos Természetvédelmi Tanács 115.010/1950. számú határozatával a Kámoni Arborétumot természetvédelmi területté nyilvánította, melyet a 182/1957. számú határozatával az újabban hozzácsatolt területrészekre is kiterjesztett.

1952-ben az arborétum területe bővült az északról csatlakozó, a Gyöngyös patak és a Kerka-árok között fekvő csaknem 20 kh-as területtel. 1953-ban az Erdészeti Tudományos Intézet vette át az arborétum vezetését. Elkészült az 5 éves fejlesztési terv (1953-58-as évekre). A mélyebb fekvésű helyeken tavakat létesítettek, a kikerülő földből sziklakert alapjai készültek el. Többször szenvedett a kert vihar- és fagykároktól, melyeket nehezen hevert ki. Több értékes növénye elpusztult.
1956-ban új területtel gyarapodott az arborétum, az ún. Mayer-Guory kerttel, amely már nyugatra fekszik a Gyöngyöstől. Ennek a Szent Imre herceg útjára néző részén, a mintegy 50 éves parkban, néhány olyan fafajt is találunk (Picea sitchensis, Pinus cembra, Acer palmatum, Corylus avellana ’heterophylla’, Kerria japonica), amely a régi arborétumból hiányzott. 1957-ben „Dendrológiai Múzeum” létesítése történt. Ma a „Dendrológiai Múzeum” átszervezések miatt nem látogatható. Sajnálatos, hogy a gyűjteményből sok értékes anyag elkallódott.

Az arborétumban a tudományos kutatásnak is múltja van. Saághy István az arborétum létesítésével, növények közötti szelekcióval és keresztezéssel honosítási és nemesítési munkát végzett.
Ma a fő kutatási területek:
- egzóták honosítása
- fenyőfélék nemesítése, szaporítása
- magtermesztő ültetvények fenntartása, tudományos kiértékelése

A honosítás első lépcsőjéhez tartozik a Kámoni Arborétum is. Az arborétumok célja, hogy bennük minél több fafajt és változatot honosítsunk meg. Itt kell a különböző fafajoknak klímaállandóságukat bizonyítaniuk. Saághy István írta 1929-ben „Az elmúlt rendkívül szigorú tél tapasztalatai a Kámoni Arborétumban” című cikkében:
„Vasvármegye klímája ezideig sokkal enyhébb volt mindég, mint az ország középső és keleti részeinek éghajlata, a nyarak nem voltak olyan forrók, a telek nem voltak olyan zordak, ezért sok olyan fenyőfajt és örökzöld cserjét lehetett itt sikerrel kultiválni, melyek az ország egyéb helyein a nagy nyári forróságát vagy a tél zordságát nem bírták ki.
Annál szokatlanabb volt, hogy az elmúlt télen az ország nyugati részén és így Vasvármegyében is voltak a legnagyobb hidegek. Már január hó is hidegebb volt a normálisnál, elejétől végéig tartós hideg, míg február 10. és 11-én meghaladta a –30 oC-t. Közel 40 éve foglalkozom már egzotikus fák és cserjék meghonosításával és tanulmányozom azok télállóságát, azonban egész idő alatt nem volt egy tél sem, mely az elmúlt tél zordságát még csak meg is közelíthette volna…”

A fenyőfélék nemesítése 1952-ben indult meg az arborétumban. Az első munkálatok főleg az alapanyag összegyűjtésére, elszaporítására, az eges fajok változékonyságának és biológiájának megismerésére irányultak. Kezdetben a hazánkban is honos erdeifenyővel (Pinus silvestris) foglalkoztak. Ezen kívül feketefenyő és lucfenyő nemesítése is szerepelt a programban. A külföldi fenyőfajok közül a duglászfenyőnek (Pseudotsuga menziesii) és a simafenyőnek (Pinus strobus) van jelentősége. Ezek magyarországi állományaiban már számos anyafát kijelöltek, s belőlük klóngyűjteményt létesítettek. Az egzóták nemesítésében kiváló alapanyagul szolgálnak az erdőkben és parkokban elég nagy számban található jó növekedésű és egészséges, idős példányok. Ezek rendkívüli értékére rá kell mutatni, még akkor is, ha nem ismerjük a származásukat. Ezek meghonosodását már elfogadhatjuk, s leoltásukkal a korábbi telepítések elit anyagát mentjük meg.

A fenyőnemesítés nagyon szoros kapcsolatban van a fenyőmag termesztéssel. Bánó István erdőmérnök, az arborétum háború utáni első vezetője és tulajdonképpeni megmentője beszámolójából idézve:
„… a nemesítés és magtermesztés már önmagában is elválaszthatatlan fogalom, csak együtt van értelme, mert amíg nem nemesítünk, amíg nem termesztünk, addig csak gyűjtögetésről beszülhetünk …”

Magyarországon az erdészeti génmegőrzés egyik kiemelkedő helye a Kámoni Arborétum. A fenyőfélék szín- és alakváltozatait őrzik az arborétum fajtafenntartó, díszfa géngyűjtemény telepén. Az 1950-es években kísérleti plantázs-telepeket létesítettek. Lényegében ezek e telepek (Kámon, Bajti, Sajtoskál) szolgálnak máig is klónarchívumként.

» Természetvédelmi kezelési terv