Pályázati felhívás - Nemzeti Parki Termék Védjegy

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság védjegyet kíván adományozni azoknak a jellegzetes, helyi előállítású termékeknek, szolgáltatásoknak, amelyek az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, természetvédelmi oltalom alatt álló területen (nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, Natura 2000, ex-lege) termeltek, vagy készítettek, és előállításuk a természet védelmével összhangban történik, ill. az így működő ökoturisztikai szolgáltatások számára.

Honnan tudható, hogy egy terület védett, vagy Naturás?

Az országos védettségnek, valamint a Natura 2000 jellegnek szerepelnie kell a tulajdoni lapon.

Natura 2000 esetében előfordulhat, hogy a földhivatal nem tudta lekövetni a telekalakítások, illetve megosztásokat, ilyenkor érdemes a kiindulási hrsz. alapján visszakeresni a területet a vonatkozó jogszabályban: 14/2010. (V. 11.) KvVM rendelet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről.


Segíthetnek még az alábbi információk és honlapok:

https://termeszetvedelem.hu/kereso/vedett-termeszeti-teruletek/
https://termeszetvedelem.hu/kereso/hrsz-kereso/


Natura 2000 területek - A magyar állami természetvédelem hivatalos honlapja (termeszetvedelem.hu)
https://natura.2000.hu/hu/helyrajzi-szamok-listaja


PÁLYÁZNI AZ ALÁBBI TERMÉKEKKEL ÉS SZOLGÁLTATÁSOKKAL LEHET:

ÉLELMISZEREK

·  lekvár, szörp, aszalvány, egyéb gyümölcs- és zöldségtermék

·  vadgyümölcsből vagy nemes gyümölcsből készült pálinkák

· ecet, cider, sör, növényi alapú italok, ásványvíz

·  magolajok, lisztek

·  fűszer-, és gyógynövényekből készült termékek

·  méhészeti termék (kivétel akác, gyalogakác, aranyvessző, bálványfa és selyemkóró, repce és napraforgó méz)

·  tehén-, juh- és kecsketejből készült termékek

·  húskészítmények, állati eredetű termékek


KÉZMŰVES TERMÉKEK

· tájegység kézműves hagyományaira épülő, helyi motívumokat, védett természeti értékeket megjelentető, hagyományos technológiával készült kézműves tárgyi

  eszközök

· természetes alapanyagok felhasználásával készülő szappanok és kozmetikumok


ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁS

· ismeretterjesztő, hagyományőrző, a természeti értékek megóvását segítő szolgáltatói tevékenység


A védjegy célja

A Nemzeti Parki Termék védjegy célja a természettel harmonikus gazdálkodás, termék előállítás és szolgáltatás ösztönzése, tevékenységeik megbecsülésének növelése. A helyi termékek és szolgáltatások piacra jutásának elősegítése, környezettudatos vállalkozók, társadalmi szervezetek, termelők, kézművesek népszerűsítése. https://nemzetiparkitermek.hu/vedjegy/

Pályázati csomag

A védjegy megszerzéséhez védjegyhasználati kérelmet és termékmintát kell benyújtani, amelyet a Nemzeti Parki Tanúsítványi Bizottság bírál el. Szolgáltatások esetén a bírálati időszakon belül, a szolgáltatói tevékenységet a helyszínen kell bemutatni.

A kérelem formanyomtatványa, valamint a részletes pályázati feltételeket, a bírálat alapelveit és a védjegyhasználat feltételeit tartalmazó dokumentum az orseginemzetipark.hu és nemzetiparkitermek.hu honlapokról tölthető le, illetve az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság titkárságán (9941 Őriszentpéter, Városszer 57.) szerezhető be.

A pályázat benyújtásának módja

A kérelmet egy példányban, az egyes termékek mintáival, és a termékekről készült jó minőségű fotóval együtt  postai úton, vagy személyesen az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósághoz (9941 Őriszentpéter, Városszer 57.) kell eljuttatni. (Romlandó termék esetén a pályázat benyújtásához elegendő a fotómelléklet, és csak a bírálat időpontjára kérjük a termékmintát eljuttatni, amihez előzetes egyeztetés szükséges!) Hiánypótlásra csak egyszer van lehetőség!

Benyújtási határidő: 2024. szeptember 30.

A bírálat várható ideje: 2024. október 10-ig.

 

További információ:

Kovács-Mesterházy Viktória (Tel.: 30/206-5932) e-mail: kovacs.mesterhazy@onpi.hu

 

Letölthető dokumentumok

Pályázati feltételek és bírálati szempontok

1. sz. melléklet Nemzeti Parki Termék védjegy

2. sz. melléklet Védjegyhasználati kérelem szolgáltatásokra

2. sz. melléklet Védjegyhasználati kérelem élelmiszer termékekre

2. sz. melléklet Védjegyhasználati kérelem bor és pálinka termékekre

2. sz. melléklet Védjegyhasználati kérelem kézműves termékekre

3. sz. melléklet Árujegyzék

4. sz. melléklet Védjegyhasználati szerződésminta

5. sz. melléklet Gyártmánylap

9941 Őriszentpéter, Városszer 57. • +36 94 548-036 • onpi@onpi.hu