Őrségi Nemzeti Park

Az Alpok legkeletibb vonulatának ölelésében vár türelmesen, hogy rátalálj, és időutazásra hívjon macskaköves utcáin. Harangok mesélnek régmúlt korokról, és fák regélnek a madarakról. Féltve őrzi kincseit évezredek óta, de kapui nyitva állnak. Hatezer évre nyúlik vissza e táj története. Ősi önellátó települések nyomai, római vízvezetékek és megannyi kincset érő régészeti lelet a Velem fölött magasodó kultúrák hegyén, a Szent Viden. Mátyás király egykori vadászkastélya Bozsokon, a Jurisics Miklós Szulejmán szultánnal vívott csatájáról híres kőszegi vár, a XIX. századi népi építészet gyöngyszeme, a Cáki Pincesor. Valamennyi Kőszeg és Hegyalja büszkesége. A második világháború idején két helyszínen is rejtegették a Szent Koronát, és itt őrizzük az Európában egyedülálló, 1740 óta vezetett Szőlő Jövésnek Könyvét. A rendszerváltás előtt nagy része a kirándulók elől elzárt terület volt. Ez a fajta elszigeteltség nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy természeti értékei fennmaradhattak, s napjainkra a látogatók számára elérhető közelségűvé váltak. Természeti örökségét megőrizendő 1980-ban létrehozták a Kőszegi Tájvédelmi Körzetet, amely 4350 hektáron terül el, és Kőszeget, valamint Kőszeg-hegyalja hat kis települését, Cákot, Bozsokot, Velemet, Kőszegszerdahelyt, Kőszegdoroszlót és Lukácsházát érinti. A természetvédelmi oltalom célja a terület tájképi és természeti adottságainak, értékeinek, a szubalpin klíma sajátosságaival jellemezhető élőhelyek természetes növénytársulásainak, védett növényfajainak, illetve a hozzájuk kapcsolódó állatközösségek életfeltételeinek megőrzése. Itt, Magyarország nyugati határszélén található a Dunántúl legmagasabb pontja, a 883 m magas Írott-kő. 

Földtan, éghajlat, vízrajz

A tájvédelmi körzet meghatározó részét alkotó Kőszegi-hegység a Keleti-Alpok része. Kisebb részben Vas vármegyében, kétharmada az Ausztriához tartozó Burgenlandban található. Felszíne rendkívül tagolt. A 600-800 méter magas gerincről meredek falú, hosszan elnyúló völgyek futnak le, amelyek a Gyöngyös-síkjába simulnak. A völgyfőket kőtengerek, kőfolyások teszik változatossá. A hegységet átalakult kőzetek építik fel: a különböző típusú fillitek mellett konglomerátumok, zöldpala, homokkő és szerpentinit is megtalálható. Akadnak látványos sziklakibúvások, valamint fel-felbukkanó álló kövek, sziklatömbök, mint az Asztal-kő vagy a Kalapos-kő. Éghajlata szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott, hazánk területén itt a legkisebb a hőmérséklet évi közepes ingása. A nyár mérsékelten hűvös és csapadékos. Zord telek ritkán fordulnak elő. A csapadék egész éves mennyisége Kőszeg környékén meghaladja a hazai átlagot. A tiszta, páradús levegőnek köszönhetően a hegység klímája gyógyhatású. A csapadékviszonyoknak köszönhetően vízfolyásokban gazdag a térség. Nem csak a völgyek alján, de a hegyoldalakban is számos forrás ered. Legbővizűbb és legismertebb forrás a Hétforrás. A források vizét összegyűjtő patakok a hegylábnál kanyargó Gyöngyösbe torkollanak, amely a Rába mellékfolyója. 

Élővilág

A tájvédelmi körzetet nagyobb részben az erdőkkel borított Kőszegi-hegység, kisebb részben az Alsó-rét elnevezésű összefüggő hegylábi gyepterület alkotja. Az erdők döntő része állami tulajdonban van, ahol a Szombathelyi Erdészeti Zrt. folytat erdőgazdálkodási tevékenységet. A területen 550 hektár fokozottan védett. A velemi régióban erdőrezervátum került kijelölésre, ahol a cél a természetes erdődinamikai folyamatok zavartalanságának hosszútávú biztosítása, ezért magterületén emberi beavatkozás nem folytatható. Az Alsó-rét elnevezésű kiterjedt gyepterület Igazgatóságunk vagyonkezelésében áll, egy részét magyartarka szarvasmarha legeltetéssel, más részét kaszálással tartjuk fenn.

A terület növényvilága rendkívül változatos. Növényföldrajzilag két jól elkülöníthető részre oszlik: hegyvidékre és a hegyaljára. A hegyvidék elhelyezkedéséből adódóan magán viseli a magashegységek jellemzőit, emellett mediterrán hatások is tükröződnek. Uralkodó erdőtípusai a mészkerülő tölgyesek és bükkösök, a luc- és erdeifenyvesek, továbbá a hegyvidéki égerligetek. A határ mentén, erdőszegélyeken nyíres-csarabosok húzódnak. A hegyalja egykor kiterjedt szelídgesztenye ligeteiből ma már csak hírmondóban találunk foltokat. Helyüket főként kertek, szőlők, üdülők foglalják el. Hasonlóan megfogyatkoztak a hegylábi természetes gyepek is: a szántók és intenzív gyümölcsösök tömbjei közt csak a patakok menti keskeny sávokban maradtak fenn mocsár- és láprétek, kaszálók. Hazánkban csak itt ismert a fehér sáfrány, a hegyi lednek, az alpesi és osztrák tarsóka, a hármaslevelű kakukktorma, valamint az évelő szikárka előfordulása. Különleges botanikai érték többek között a fokozottan védett adriai sallangvirág, az ágas holdruta, a széleslevelű harangvirág, a karcsú nőszőfű. Bükkösökben rejtőzik a lombfakadás előtt nyíló, később piros bogyót érlelő farkasboroszlán, valamint az illatos virágú erdei ciklámen. Szegélyükön nyáron az enciánkék színű fecsketárnics virít és a  magashegységekben gyakori fürtös bodza bogyói piroslanak. Szurdokerdőkben él az évelő holdviola, a farkasölő sisakvirág. Sziklakibúvásokon bújnak meg aprócska páfrányféléink, a kis holdruta, az aranyos, a fekete és a zöld fodorka. A tölgyerdők gazdag aljnövényzetét tarkítja a tavaszi lednek, valamint az összefüggő kék foltokban megjelenő kis télizöld meténg. Védett, vadon élő orchideáink közül ilyen élőhelyen díszlik a fehér és kardos madársisak, a kétlevelű sarkvirág, az ibolyás gérbics. Mocsár- és láprétekjeinket őszi vérfüvesek jellemzik, és itt virít a nyúlánk szárú, sárga gömböcske-virágairól felismerhető zergeboglár, a messziről kéklő szibériai nőszirom. Hegyi réteken és gesztenyésekben tömegesen előfordul a sárga színű szártalan kankalin. Itt élnek selymesen szőrős tavaszi virágaink, a leány- és a fekete kökörcsin. Gyepek gyakori orchideája az agárkosbor, ritkábban láthat a sömörös kosbor, a széleslevelű ujjaskosbor. Fenyőelegyes tölgyesek savanyú talaját kedveli az errefelé bariszőlőként emlegetett fekete áfonya és a védett fehérlő vánkosmoha. Patakpartok égerligeteiben él az impozáns megjelenésű struccpáfrány és a ráncos levélzetű, magasra növő fehér zászpa. Az útrézsűk kisavanyodott talajfelszínei számos értékes faj megtelepedésének kedveznek, ilyen védett növények a kapcsos korpafű, nedvesebb részeken a bordapáfrány. Nem ritka a csarab. A nyiladékokban nyaranta osztrák zergevirág sárgállik.

A tájvédelmi körzet állatvilágának összetételét elsősorban annak hegyvidéki jellege és nyugati fekvése határozza meg. A tél elmúltával az erdei tócsákban barna varangyok, gyepi békák és sárgahasú unkák petecsomóit pillanthatjuk meg, melyekből hamarosan ebihalak kelnek ki. Ilyenkor keresi fel a hegység patakjait a foltos szalamandra, hogy a gyengébb sodrású öblözetekben lerakja lárváit. A melegebb tavaszi napokon fali gyíkok bújnak elő a kövek repedéseiből, egy-egy lábatlan gyík csusszan el az avarban. A madárvilág tagjai közül elsőként a harkályok dobolására figyelhetünk fel. A facsonkokkal és kidőlt fatörzsekkel gazdagon tarkított erdőkben a ritka fehérhátú fakopáncs neszez. Megérkeznek a vonuló madarak: hegyi billegető énekel a patakok szurdokaiban, bíbicek jajonganak a hegylábi réteken, a bokrosokban tövisszúró gébicsek vernek tanyát. A fenyvesekben búbos cinege készíti fészkét, a kilátópontokról a darázsölyv nászrepülésében gyönyörködhetünk. A réteken fehér gólyák járnak táplálék után, a hegylábi vízfolyásokon megjelenik a vízirigó. Nyár elején a rovarvilág is megélénkül. Az erdei vágások szélén zöld, fekete és piros színben pompázó alpesi sáskák ugrálnak. Tarka csíkos medvelepkék, fehéren szegett, fekete gyászlepkék, vörös alapon barnával pöttyözött kis rókalepkék látogatják a virágzó növényeket. A patakok fölött hegyiszitakötők lebegnek, a tölgyesekben nagy szarvasbogár döngicsél. A kaszálókon nagy tűzlepkék cikáznak és hangyaboglárkák szálldosnak a lakóhelyükként szolgáló boly felé. A legtisztább vízű hegyi patakokban a kövi rák és a botos kölönte bújik meg. Az erdei avarban a sokszor méteresre is megnövő erdei sikló kúszik. Lucfenyők tűlevelei közé rejtett fészkében költi tojásait a tüzesfejű királyka. A patakmenti idős bükkösökben hazánk egyik legritkább fészkelő énekesmadara, a kis légykapó neveli fiókáit. Az éjszakai réteken a haris recsegése és a füleskuvik messze hangzó sípolása visszhangzik, a légtérben denevérek vadásznak. A Gyöngyös-patak partján vidra fogyasztja halvacsoráját. Június végén aztán elhallgat az erdő, a madarak töbsége már befejezte a költést és a vonulásra készül. Őszre az állandó vizű tócsákat elhagyják a kifejlett békák, és a szalamandrákhoz hasonlóan telelőhelyet keresnek az avar alatt. A kis patkósorrú denevérek behúzódnak a sziklarepedésekbe, bányavágatokba, ahol laza csoportokban, függeszkedve telelnek. A fák gyökerei között a Magyarországon csak itt előforduló havasi cickány motoz. A hegyaljai partfalakban fészkelő gyurgyalagok elindulnak dél felé, jellegzetes pirregésüket gyakorta hallhatjuk a magasból. A juharok, kőrisek termését süvöltők fogyasztják, a fenyők tobozain keresztcsőrűek lógnak, jellegzetes, keresztben záródó csőrükkel bontogatva a tobozpikkelyeket. A tél beköszöntével az északi tájak lakói érkeznek a környékre. Elegáns, szürke tollruhában imbolyog a rétek felett a kékes rétihéja, nagy őrgébics les pocokzsákmányára, a fenyőszajkók a mogyoróbokrokon tanyáznak. Az erdei tisztásokon hollók lakmároznak a téli vadászatokon elejtett állatok maradványaiból. Éjszakánként az uhu huhogása töri meg az erdők csendjét. 

A Kőszegi-hegység gombavilága a savanyú kémhatású talajok és a kedvező éghajlati viszonyok jóvoltából rendkívüli gazdagságot mutat. Az előkerült fajok széles skálája tudományos, ökológiai szempontból kiemelt értéket képvisel. Számtalan változatos tinóru- és rókagomba faj fordul elő, amelyek nagy részének jelentősége gasztronómiai szempontból sem utolsó. Védett erdei fajaink közül gyakran láthatunk pikkelyes tinórut, élősdi tinórut, kidőlt bükkök törzsén, tönkjén tüskés sörénygombát. Ritkaságok is akadnak szép számban, pl. barnahátú zsemlegomba, lilás gereben, sötétedőhúsú rókagomba, lemezes tinóru. A többnyire nem ehető és mérgező, ámde szépséges formavilágot felvonultató korallgombák esztétikai élménye páratlan. Bükk alatt nő az általánosan előforduló bükki pereszke és két érdekes nevű faj, az elefántcsont-csigagomba és a jóval kevesebbszer szem elé kerülő izabellvöröses csigagomba. Fenyvesek aljában találjuk a gyakran tömegesen megjelenő, ehető rizikéket és tehéntinórukat. Nagyméretű erdeifenyők tövében nem ritka a fodros káposztagomba. Idős tölgyeken májgombákkal és óriás lakkostaplókkal találkozhatunk. Nyíresekben él a dekoratív kormostönkű tinóru, a vörösövű pókhálósgomba, égerligetekben a védett éger-tinóru. A hegyi réteket élénk színű nedűgombák színesítik, különlegességként tartjuk számon a lilásbarna döggombát.