Őrségi Nemzeti Park

A Kemenesalja fölé magasodó tanúhegy a Balaton-felvidéki vulkánsor legnyugatibb tagja. A hajdan mocsárvidékkel körülvett vulkanikus kúp már időszámításunk előtt természetes erődként nyújtott védelmet és otthont az akkori népeknek. 1891-ben a hegy még meglévő platóján végzett kísérleti méréseket Eötvös Loránd torziós ingájával. A Ság képét jelentősen megváltoztatta az 1910-ben megindult bányászat. A bazaltbánya megnyitásától az 1958-as megszűnéséig mintegy 1,7 millió vagon követ termeltek ki. Bazaltsapkájának jelentős részét lebányászták, melynek következtében lélegzetelállító természeti látványosság maradt hátra: a monumentális kráter. A 279 méter magas egykori vulkánon három település osztozik: Celldömölk, Mesteri és Kemeneskápolna. A terület 1975-ben kapott országos természetvédelmi oltalmat a természeti és kulturális értékeinek, így különösen a földtani képződményeknek, a xerotherm növényzetnek, a védett állatfajoknak, a hagyományos szőlőművelési kultúrának, a bányászat és a geofizikai kutatások emlékeinek megőrzése érdekében. Ezzel megalakult hazánk második legkisebb tájvédelmi körzete, melynek kiterjedése 238 ha, ebből 25 ha fokozottan védett.

A bányaművelés hatására feltárultak a hegy gyomrának olyan rejtett titkai, amelyek az avatott szem számára a hegy kialakulásáról regélnek. Hogy a természet ilymódon felnyitott könyve mások számára is olvashatóvá váljék Igazgatóságunk létrehozta a 12 állomásból álló Ság Vulkánösvényt. A bazaltbánya egykori transzformátorházában berendezett Sághegyi Múzeum bemutatja a táj természeti és kultúrtörténeti értékeit, a Ság régészeti anyagának egy részét, a bányászatot és a szőlőművelés történetét. A környék növény- és madárvilágával való ismerkedést szolgálja a parkoló melletti tanösvény. A hegy tetején magasodik az 1934-ben felállított Trianoni-emlékkereszt, mely az ország legnagyobb trianoni emlékműve.

Földtan, éghajlat, vízrajz

 Az egykori Pannon beltengerben emelkedő tűzhányó körül lassan feltöltődött és kiszáradt a tenger. Az évmilliók koptatták a hegyet, formálták a tájat, a környékről a szél és a víz mintegy 60-70 m vastag réteget szállított el, de a vulkáni tevékenységből származó kemény bazaltréteg a hegy platóján megvédte az alatta lévő lazább kőzeteket. A hegy a környező síkságból való kiemelkedésével a környezetétől eltérő mezoklímát alakított ki, mely speciális élővilág megjelenését tette lehetővé. A térség kontinentális éghajlatú, a tél hidegebb, a nyár melegebb, a csapadék kevesebb, mint a vármegye nyugatibb tájain. A Ságon állandó vízfolyás vagy tó nincs.

Élővilág

A hegy növényzete jelentősen eltér a környezetétől, önálló flóraszigetet alkot. A száraz, meleg klíma – hasonlóan a többi tanúhegyhez – a pusztai elemek térfoglalásának kedvezett. A természetes vegetáció azonban a szőlőművelés térhódításával a hegy felső harmadára szorult vissza. A XX. század első felében zajlott intenzív bányászat éppen e területet érintette, pusztítva s megbolygatva értékes növényvilágát. A nagy, lapos platón élő flóra képviselőiből hírmondóba is alig maradt. Az egykor a hegyoldalt fedő karsztbokorerdő 1-2 hektárnyi folttá zsugorodott, ahogyan a törmeléklejtő erdő is, míg a sziklagyep a lebányászott oldalakban tért hódított. A meddőhányók megkötésére a ’20-as, ’30-as években akácot telepítették, mely állományok mára elöregedtek. Az élőhely átalakulása megindult a természetes állapot irányába. A ligetes karsztbokorerdő főbb fajai a molyhos tölgy, a csertölgy, a vadkörte és az ostorménfa. Ez a záródásra képtelen, ligetes erdő nyújt otthont a védett nagyezerjófűnek, a tarka nősziromnak, a selymes boglárkának és a selymes peremizsnek. A platóperemi kőgörgetegen sziklai gyep alakult ki borsos- és fehér varjúhájjal, kövi- és aranyos fodorkával, édesgyökerű páfránnyal és sziklai ternyével. A hegy északi oldalát törmeléklejtő erdő foglalja el, melynek a kora tavaszi aspektusa szemet gyönyörködtető. Igazi színkavalkádot mutatnak az odvas keltike fehér és rózsaszín, a bogláros szellőrózsa sárga és a dunai csillagvirág mélylila virágai. A hegy felső részén nagy számban virágzik a halványlila virágú ékes vasvirág, mely a bányászat miatt szaporodott el a Ságon. A kráter bolygatott, sziklás élőhelyein gyakori a magyar repcsény. Tenyérnyi helyen maradt fenn az árvalányhaj.

Az állatok közül is elsősorban a szárazságot, melegebb klímát és nagy hőingadozást kedvelő fajoknak ad otthont a tájvédelmi körzet. A Ság hegy pókfaunája kifejezetten gazdag, a száraz gyepekben él apró, de látványos képviselőjük, a bikapók. A karsztbokorerdők főleg éjszaka mozgó, ritka bogara a gyászos cincér. A lepkék számára kiváló adottságú terület számos látványos faj otthonául szolgál, könnyen megfigyelhetjük a nappali pávaszemet, a fecskefarkú lepkét, a csíkos medvelepkét és a kardoslepkét, de előfordul a nagyfoltú hangyaboglárka és a c-betűs lepke is. Napfényes időben a meleg köveken rézsikló sütkérezik. A sziklákon házi rozsdafarkú és a vörösbegy kapkod a felreppenő rovarok után. A bokrosokban fülemüle csattog, a csúcságakról tövisszúró gébics figyel. A kráter felett vörös vércse köröz, tanyát vert a holló. Éjjelente gyakran hallatja hangját az erdei fülesbagoly. Ritka téli vendég a hajnalmadár, mely a függőleges sziklafalakon keresi táplálékát. A kráter sziklarepedésekben és a hegyoldali pincék mélyén számos denevér lel búvóhelyre. A sötétség beálltát követően nagy pele dézsmálja a mogyoróbokrok termését.